Filozófiánk
Amit vallunk és hiszünk a fogászatról
A IV. kerületben Újpesten Káposztásmegyeren a Homoktövis lakóparkban és a III. kerületben Óbudán a Flórián térnél. Partnereink a XIV. kerületben a Kiwa Dental és Fóton a Dalmadent Fót.



Az a célunk, hogy az érdeklődők illetve akikből pácienseink lesznek ne passzív szereplők legyenek abban a folyamatban ami velük történik, hanem a lehetőségek határain belül kvázi "profiként" értsék meg mi zajlik körülöttük, velük.


Ezért nagy a jelentősége a fogászatban, a szájsebészetben, beleértve az implantációt is, az első konzultációknak, állapotfelméréseknek, mivel ha valaki megérti a probléma gyökerét velünk együtt közösen tudja kialakítani a végső döntést!

A döntést ugyanis Önnek kell meghozni, mi ebben minden segítséget megadunk, hogy tisztán érthető legyen, hogy valaki miért azt kapja amit, vagy, hogy valamikor akár az olcsóbb megoldás a jobb, sőt szebb, mik az egyes megoldások előnyei és hátrányai, mit és miért mérlegeltünk úgy ahogy. Ezek nélkül egyoldalúvá válik az orvos-beteg kapcsolat illetve a kezelés, és nem érhető el a vágyott siker, vagy ha igen akkor sem a közös munka eredményeként!

Tapasztalja meg mindezt a valóságban a IV. kerületben Újpesten Káposztásmegyeren és a III. kerületben Óbudán.

IV. kerület Újpest (Káposztásmegyer) - III. kerület Óbuda
Fogászat , szájsebészet, implantáció. Újpesten gyermekfogászat is.
Amit vallunk és hiszünk a fogászatról
Kapcsolat, elérhetőségek Újpesten és Óbudán valamint Zuglóban és Fóton
Térképek - Újpest (Káposztásmegyer), Óbuda, Zugló, Fót
Főoldal
Kapcsolat
Fogászati kezelések
Fogorvosi vizsgálatok, diagnosztikaFogászati prevenció (megelőzés)Parodontologia (fogágykezelés)Konzerváló fogászat (fogmegtartó kezelések)FogpótlásokSzájsebészeti beavatkozások - Implantáció (fogbeültetés) , fogeltávolítás (foghúzás) - Újpesten, Óbudán, Zuglóban és Fóton